Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az út II.rész

2014.10.20

 

Okt. 20.-a, hétfő

Egy nap kimaradt, nem minden napra esik most már annyi esemény, amit érdemes lenne lejegyezni. Megkezdődtek a pihenős hétköznapok. Vasárnap reggel a napfelkeltével ébredtem, ami 8 óra körül van. Egész éjjel meglehetősen erős, az időjárás jelentés szerint 60-70 km-es szél fújt, és gyakorlatilag majd két napja tart, ma délben volt egy kis enyhülés, és állítólag holnap csendesedik. Ha igen, akkor biciklivel főváros.

A tegnap még a berendezkedéssel, a pakolással telt, megcsináltam a zuhanyozót, kialakítottam a cuccok közt egy egészséges elrendezést, mi az aminek kéz alatt kell lennie, és mi süllyedhet el hosszabb időre. A késői főzés, a hideg reggeli, meleg vacsora nem jó. Idő van, legyen itt is rendszer, (otthon is ragaszkodtam a napi 3x-i étkezéshez) tehát reggeli ébredés után, ebéd 1-2 óra közt, amikor is megfőzöm „egytűzön” a másnapi kávét is, ami megy a termoszba, és este, más sötétben, amikor megéhezem, hideg vacsora. Ez így jó lesz. A kis tűzhelyemről megint csak nem győzök dicshimnuszokat zengeni, fantasztikusan nagy ötlet volt, aki kitalálta!

Tegnap délután még egy hatalmasat sétáltam, a környéket fedeztem fel, és még azt hiszem, mind nagyobbá tágítva a kört, sokáig fogom felfedezni. Nem tudok betelni vele. Találtam, itt a szomszédban még egy szuper kempinget, de ez is okt. 14.-én bezárt. Talán, annyira nem is sajnálom… Jól prognosztizáltam tegnap, valóban az egész part be van építve szebbnél szebb, és hihetetlenül szép, stílusos, és hangulatos szállodákkal, apartmanokkal, üdülőkkel. Azért mondom, hogy stílusos, mert nem toronyházak, nem hivalkodó luxuspaloták, hanem egyszerű, a környezetbe simuló, max. egy emeletes épületek, a legtöbbször a görög fehér-kék színben, rengeteg növénnyel, virággal körbevéve.

Majd még remélem lesz időm kitapasztalni az „évszakokat”, most olyan, mintha tavasz (is) lenne, nyílnak a virágok, zöldellnek a fák, és vannak persze termőföldek, ahol szépen növögetnek pl. a krumpli bokrok. Szóval, mint otthon, tavasszal. A boltban az újrépa a pulton, a friss fűszernövények, van mit nézelődni. Tegnap reggel fürödtem a tengerben, ébresztőnek úsztam egyet, de annyira fújt a szél, hogy délután már nem volt kedvem. Inkább bejártam a természetvédelmi területet, egy bokros, dűnés rész, ezer csapással, ösvényekkel, sót lehet csavarogni, meg eltévedni! De az sem vészes, a tengermorajlás felé menve könnyen ki lehet találni.

Este felmentem a kistemplomhoz, naplementét fényképezni, a baj az volt, hogy a nap nem a tengerben merül el, nyugat pár fokkal idébb van, és így a szomszéd Paros sziget hegyei bujtatják el. Azért így is szép volt. Este még egy kis olvasás, egy film, (egyik kedvencem, Morgan Freeman egy 2012-es, csodaszép filmje), kis beszélgetés, és bizony 11 volt mikor elaludtam.

Látszik, hogy az éjszakázás megszűntével lassan visszaáll az alvási ritmusom, nagyon jókat, zavartalanul, és egyben 8-9 órát alszom. Így volt ma is, 8 után ébredtem, és a mai nap szinte tükörképe volt a tegnapinak. Egy szárítóállványt barkácsoltam még össze bambuszból, úgyhogy majdnem teljes a felszerelés, az asztal ami még igazából hiányzik, de szerintem azt is megoldom majd. Így törülköző, meg a kimosott ruhák könnyen tudnak száradni.

Délelőtt egy nagy séta megint, fényképezés, ebédfőzés, majd a délutáni két órás szieszta, napozás után megint egy nagy séta most a másik irányba. Megnéztem a kikötő halászokat, hááát, nagyon soványka volt a zsákmány! Még bementem a boltba, tegnap már vettem olívaolajat, ma szerettem volna mellé krumplit venni, de már délután nem volt, holnap reggelre ígérte a gazda. Bár, ha bemegyek a fővárosba, akkor ott úgyis lesz. Otthon is nagyon szerettem, hajában főtt krumpli, olívaolajjal, és fokhagymával! Meg egy kis paprikás krumpli is jól esne! Most délután még lementem a partra, levittem az edénykészletem, és homokkal elsúroltam az alját, a szabadtűz ugyanis azért rendesen kormol. Lezuhanyoztam, egész nap nem volt „vendégem”, most zuhanyozás közben kanyarodott be a telekre egy pár, két kutyájukat sétáltatva. Hirtelen tátva maradt a szájuk, de aztán nagyon kedvesen üdvözöltek, tetszett nekik a berendezkedésem.

Itt fél hét, kint ülök a fotelemben, a nap lemenőben, kezd szürkülni, és hűvösödni. Még egy hideg vacsora következik, majd a szokásos esti film. Ha lesz élmény, folytatom!

 

Október 22. szerda.

 

Két felemás nap van ismét mögöttem. Több okból is különbözőek. Tegnap, a szokásos nyolc körüli ébredésemkor szokatlan csend tűnt fel, a teljes szélcsend. Általában kis szelet is nagyon érzékenyen jelez a telek két oldalán levő 5-6 méter magas bambuszfal, most azonban nem mozdultak. Ragyogóan sütött a felhőtlen égen a felkelő nap is, tehát ha már ideális kiránduló idő, akkor kirándulásra fel! Kenyerem amúgy sem volt itthon, csak bedobtam egy májas konzervet, és négy nap szünet után újra biciklire szálltam.

Néptelen volt minden útközben, a korai időpont miatt még néptelenebb, az Ag. Annai útelágazásig, a 3 km-en senkivel nem találkoztam. Idefele jövet már kinéztem magamnak egy autónyi kavicsokból magasló dombot, ahonnan remek kilátás nyílhat a városra. Most, ahogy ideértem, biciklit letámasztottam, és egy kis reggeli hegymászás következett. A „csúcsra” érve először egy kecske, majd pár lépés után a banda többi tagja, egy birkacsorda nézett rám meglepődve, nem túl értelmesen. A fenti, meglehetősen gyér, száraz kórók közt legelésztek, keresték a még ehető falatokat. Mindannyiuk lábán szoros kötélbéklyó, nehogy kedvük támadjon világot látni.

Tényleg nagyon szép kilátás nyílt a víz mellől a domboldalra felkapaszkodó hófehér játékházakra, a fővárosra. A kikötőben bent állt az aktuális Blue Star hajó, pár perc múlva, hatalmasan visszhangzó kürtszóval indult tovább a szigetek közti körútján. Pár fénykép, egy kis filmezés, elköszöntem a legelésző társaságtól, tekertem tovább.

A repülőtér betonja az út, s így a part mellett ér véget, a kifutópálya közepén látszott az utas épület, a kíváncsiság bekanyarintott az odavezető elágazásra, megnéztem milyen is egy kis helyi reptér, napi egy járattal. Hát kicsi. Egy váróterem, egy-két kiszolgáló helyiség, a tetőn az irányítótorony, itt van még egy meteorológiai állomás is, ami a Naxos-i időjárást adja az interneten is, és ennyi. Az egyik helyiségből vélhetőleg telefonon perlekedő női hang, a tulajdonosát nem láttam, ezenkívül semmi, és senki.

Tovább. A város szélén a már első nap kinézett Cash and Carry üzlet, megálltam, részint a reggelihez kenyeret venni, részint ismerkedni. Praktikus, hogy a sziesztát, és a bizonytalan, kiismerhetetlen nyitva tartásokat mellőzve, minden nap 7.30-21-ig nyitva van. Általában az itteni boltoknak, egyáltalán a kereskedelmi egységeknek elég bizonytalan a menetrendjük, kiírva általában semmi, ha véletlenül mégis, az csak tájékoztató jellegű. Szóval bóklásztam egy nagyot az üzletben, nézelődtem, tényleg van szinte minden, de az árak megint csak rettentő nagy megfontoltságra intettek. Biztos ismerős sokakban az az érzés, hogy mikor az árcédulákon az egy számjeggyel, esetleg 0-val kezdődő árakat látja, akkor a magyar szemnek meglepő, hogy itt milyen olcsóság van! De ugye ez bő 300-al szorozva, és nem elfeledve a havi legfeljebb 200 €u-s keretet, azért megfontolt vásárlásra kell hogy intsen. Relatív drágaság van. Azok a zöldségek, gyümölcsök, amik itt teremnek, és évente többször, és rengeteg van belőlük, vagy pl. a halak, amiket ont a tenger, szóval nem kellene a mi otthoni áraink többszörösébe kerülniük.

Krumplit sikerült vennem (Ft) 180-ért, hagyma 120, egy 75 dk-s kenyér 270, paradicsom 480!, feketebors 100 gr. 330, 1 ü ásványvíz 105. Ésszel kell tervezni a kaját, a sajtok, felvágottak árát csak megnéztem, de elég ijesztőek voltak. Persze a görög minimálbér, és fogadni merek, hogy az átlagnyugdíjak is magasabbak mint a mienk, tehát az árak is ahhoz igazodnak, illetve ahhoz reálisak.

Bent már a városban, a katolikus templommal szemben volt egy hangulatos park, kedvenceimmel a feketefenyővel, kellemes padokkal, itt megreggeliztem, megkávéztam.

A kávé árak is izgalmasak, a legolcsóbb 250 gr.-s 1500 Ft-nál kezdődik, lehet hogy leszokok róla! Most még tart az otthoni, illetve a Kusadasiban kényszerből bespájzolt török kávé, amivel igazából jól megjártam! Török kávé, kávé törökösen, ezek úgy tudat alatt ismerős fogalmak, amikor is nem presszógépen, magasnyomással lúgozzák ki a koffeint az őrölt kávéból, hanem ledöntik azt forró vízzel, és úgy mindenestől, „zaccal” együtt isszák meg. Ehhez persze a kávé porcukor finomságúra van őrölve, amit a kotyogómba eleve fenntartással mertem betenni, nem is tömtem meg, és a várakozásnak megfelelően, növekedett a nyomás benne, növekedett, majd egy nagy sugárban minden kijött. Víz, ill. addigra kávé, és minden zacc. Szóval ezt gépben nem lehet főzni. Ízre nem rossz, természetesen gyengébb mint az otthon megszokott, de mára már törökösen, forróvízben oldva főztem én is.

Követve a táblákat, (bár tudtam a tájékozódási képességem alapján, hogy nem a legrövidebb út lesz) a Port, a kikötő felé indultam. Persze az út így megkerülte az egész várost, felkapaszkodott a környező dombokra, még jó hogy szóló biciklivel voltam. Végül pár km. után kijutottam az induláskor légvonalban 500 méterre levő kikötőbe, egész pontosan Aphrodité lábaihoz. A kikötő mellett emelkedik egy kis domb, a tetején az Istennő tiszteletére emelt templom maradványaival, a domb tövében pedig a mai, modern felfogásban kifaragott hófehér márványtorzója fogadja a látogatókat, ide robbantam be én is a dombról leszáguldva.

Páran voltak csak, (sokadszorra áldom az időpontot, amikor itt vagyok) lehetett nyugodtan nézelődni, fényképezkedni, filmezni. Minden szemszögből új arcát mutatja a kisváros. Innen már jobban látszott a vár egységes tömbje, ami a környező, fehér házakból barnán emelkedett ki, az építés eredeti színében. Dél múlt, a zavartalan napsütésben tombolt a kánikula, még az a kellemes tenger felől fújdogáló szellő sem hűtötte a levegőt. Visszasétáltam a biciklimhez, akkor vettem észre, hogy reflexszerűen lezártam. Pedig itt nem zárnak semmit, a kocsikban benne a slusszkulcs.

A gépet átraktam a kikötői sétányra, egy virágtartóhoz támasztva, és az Óváros, a Vár felé indultam. Az első sarkon rögtön egy térkép, ami teljesen felesleges volt, szerintem mindenkinek, ugyanis annyira zegzugos kis sikátorokból áll az egész, annyi rövid töréssel, hogy csak érzés szerint lehet nekiindulni. Bár, eltévedni sem lehet, ami emelkedik utca, az végül a várban köt ki, a csúcson, ami lejt, az pedig valahol biztos, hogy a kikötőben végződik. Természetesen csak gyalogos forgalom van, ide még a biciklit is nehezen tudtam volna feltolni. Olvastam valahol Naxos történetét, és a hosszú Velence-i fennhatóságot. Hát ennek a nyomai jócskán látszanak a szűk kis sikátorokon, az épületeken, az ablakformákon, gyakorlatilag mindenen. Néha elgondolkodtam, hogy milyen is lehet itt lakni. Márpedig laknak, több helyt is nyitva volt közvetlen az „utcára” az ajtó, volt, hogy talán egy méterről kívántam zavartan jó étvágyat a nyitott konyhában ebédelő idős hölgyeknek.

Macska itt is rengeteg, ajtóban, falon, tetőn, ablakban, fán, kiugrókon vagy csak simán az úton, de szinte fél méterenként szembenéz az ember eggyel. Ugyanígy, ami nagyon hangulatossá teszi ezt az egészet, mindenütt virág, fa, szóval növényzet. Ebbe a besűrített kőrengetegbe is, a legkisebb szabad földfoltból kibújik valami gyönyörű, ha meg nincs, akkor cserepekből. A szűk hely miatt feltűnően nyurga pálmák szaladnak az ég felé, növés közben minél hamarabb igyekeznek kitörni az árnyékból.

A várkapun belépve megint egy pár évszázad időutazás visszafelé az időben. Volt egy kis kiállító terem is az épületben, főként régi faragványokkal, térképekkel, metszetekkel a különböző korokból. A Várnegyed utcaszerkezete a korabeli térképek szerint több évszázada alakult ki, de én úgy érzem, az épületek kora is arra az időre nyúlik vissza. A vár inkább csak helytörténeti jelentőségű lehetett, a fennhatóság kifejezésének eszköze, harcnak, háborúnak semmi, még írásos nyomát sem találtam. Volt vendégkönyv is, sok oldalt visszalapoztam, a legkülönbözőbb nyelveken, írásjelekkel, hieroglifáknak tűnő betűkkel megtett bejegyzések közé, azt hiszem én tettem meg az első magyar nyelvűt.  

Vissza kerengtem a kikötőbe, éhes és szomjas voltam. Egy Relax nevű kellemes pizzériában lehetett kapni „Take away” gyroszt pitában, a szabvány 2 €u-ért, kiültem egy árnyas parkba, megebédeltem, a táskából ittam, kávéztam, kerek volt a világ! Én pedig fáradt. A meleg sokat kivesz az emberből. Még egy rövid sétát tettem a yacht-kikötőbe, majd elindultam szép lassan hazafelé. Itt, a tengerparti sétányon azért még tartott a szezon, a teraszokon elég sok turista ebédelt, persze azt csak elgondolni tudom, hogy milyen lehet ez főidényben!

Hazaérve rögtön fürdőnadrágra vetkőztem, és irány a víz! Egy hűsítő fürdés, majd a matracomon kinyúlva, az egész parton egyedül élveztem az égető nap melegét. Talán szundítottam is egyet. Naplementekor jöttem fel, még egy rövid séta, minden este megnézem a halászkikötőt, majd ahogy lement a nap, a hőmérséklet is több fokot esett, egy gyors vacsora után behúzódtam a sátorba, olvasás, beszélgetések az otthoniakkal, már késő este egy film fele, amibe belealudtam, így ki is kapcsoltam, másik fele majd ma!

Éjszaka jó meleg volt, a szél feltámadását is hallottam félálomban, reggel pedig a tetőn koppanó apró neszezés ébresztett, a szokásos nyolc körül. Ahogy szép lassan éledeztem, tudatosult, hogy szemerkél az eső, és nagy szél fúj. Mára még ragyogó napsütést jósoltak, holnapra, csütörtökre ígérnek 100%-ban esőt. Ehhez képest ahogy kinéztem, fekete felhők rohantak délről az égen, erős déli szél fújt, és bár egész nap nem esett semmi, (csak a kistemplomhoz felmászva láttam, hogy a szomszédos Paros szigeten viszont komoly eső volt) a hőmérséklet is kimondottan meleg, 25-28 fok, de a napot ma még 5 percnél többet nem láttam. Ma egy olyan semmittevős nap sikeredett, reggeli, egy séta, délelőtt olvasás, film, fényképnézegetés.

Tegnap ugye megvettem a krumplit, úgyhogy ma a vágyott ebéd volt, főtt krumpli, jó sok fokhagymával, és olívaolajjal. Nem hajában főztem, mert darabolva hamarabb megfő, és a kifőtt levével nagyon tartalmassá lehet tenni a zacskós gyorslevest. Mindenesetre nagyon belaktam! Ebéd után még nagy nehezen rávettem magam a mosogatásra, majd bezuhantam a sátorba, a tegnapi film befejezésének tervével, de villámgyorsan alvás lett a vége! Csak egy bő fél óra, de nagyon jólesett! Valószínű a tegnapi csavargás, meg az éjszakai időjárási front tesz, de ma határozottan pihenős kedvem van, erőtlen és lusta vagyok.

Most hogy ezt felrakom a naplóba, azért erőt veszek magamon, még egy nagy séta a környéken alkonyatig, ami talán másfél óra, és jön a szokásos esti menetrend.

 Október 25. szombat

 Rohan az idő! Megint eltelt 3 nap. Kérdezték már, hogy nem unalmas, nem unatkozok egyedül? Hát nem! Sőt! Este mindig van olyan, ami eszembe jut, hogy na, ez kimaradt, de majd holnap. Felemás napok voltak ezek az elmúlt napok, főleg időjárási téren. Csütörtökön ígérte az előrejelzés az egész napos rosszidőt, ahhoz képest kimondottan kellemes, kiránduló, sétáló idő lett, bár a strandoláshoz nagyom erős, és azért kicsit hűvös szél fújt. Előjele volt ez a pénteknek, amikor is apró szünetekkel, gyakorlatilag egész nap esett az eső, dörgött, villámlott, igazi viharos nap volt. Ma, szombaton pedig 28-29 fokos kánikula, igaz, délutánra megint jutott egy kis átfutó zápor. Nyárias az időjárás.

Az idénynek úgy tűnik, legalábbis itt Agia Anna-n tényleg vége. Ez egy kimondottan a turistákra épült kis település, megsaccolni sem tudom, vajon állandó lakosa mennyi lehet, de nagyon ritkán találkozni emberekkel. (Amit bármily furcsa esetleg, de élvezek.) Az apartmanok, éttermek, tavernák, tehát gyakorlatilag az összes épület téliesítve van ami  gyakorlatilag úgy látom abból áll, hogy a lámpákat, és az ablakok, ajtók zsanérjait(!) bebugyolálják fóliával, és szorosan leragasztják, valamint a napvédő tetőket feltekerik. Az előző szerintem a sós levegőtől védi a fém részeket.

Különösebb pakolás nincs, látszik, hogy igazi téllel itt még nem találkoztak. Kíváncsiságból, a Marketben, ahol szoktam vásárolni, megkérdeztem a tulaj házaspárt, hogy milyenek itt a telek, és azt a választ kaptam, hogy 15-20 fok, de sok esővel. Hát igen, ez be van kalkulálva. Ugyancsak érdekelt, persze csak elméletileg, hogy ha valaki télire ki akarna venni egy szobát, vajon mennyibe kerülne. Nem tudtak rá választ adni, (nem akartak?) szerintük nem lehet, mert télire minden bezár. A neten még megtaláltam az egyik apartmant, ahol mozgást láttam, ott egy hétre egy kétszemélyes apartman 25 ezer Ft volt. Tanácsolták, hogy kérdezzem meg a Gorgona nevű vendéglőben, ami az egyetlen nyitva levő nagyobb étterem, és valóban szoba kiadást is hirdetnek. Itt egy hónapra 300 €u-s, tehát 90 ezer Ft-os árat mondtak. Mindenképp marad a sátor!

A tegnapi kényszer-bezártságot délutánra untam meg, és eszembe jutott, hogy hoztam én egy jó kis esőszerelést, abba, sőt, a cipőmre húzott kamásliban bátran vágtam neki a szakadó esőben is egy nagy sétának. Természetesen az egész környéken egyedül voltam. Illetve, a néptelenség a dűnék rejtőzködő kis lakóit is előcsalta, pár percen belül tucatnyi kistermetű vadnyúllal, valószínű üregi nyúllal futottam össze. Nagyon sokan lehetnek.

A technikával az a baj, hogy Murphy papa tanítása szerint, ami el tud romlani, az idővel el is fog romlani. Két napja kínlódok a laptopom töltőjével, nem és nem akart tölteni. Ráfogtam a borús időre, hogy nincs már az akkukban elég energia, aztán a napelemekre gyanakodtam, végig mentem az egész rendszeren, kivágattam az összes biztosítékomat, levágtam két szivargyújtó-dugaszt, szóval megdolgoztam vele, de pár átkötés után most hibátlanul működik. Hát, ha még nem lennék villanyszerelő!

Viszont nem tudtam mit kezdeni, és ez hatalmas csapás, nagyon rosszul érintett, hogy a Kislányomtól 2011 elején, a Skandináv utamra kapott Kindle E-book olvasóm végképp, és javíthatatlanul megadta magát. Három és fél évet igaz, hűségesen kiszolgált, otthon, „békeidőben”, de a nagy igénybevételt hozó útjaimon is szépen helyt állt, bírta a Skandináv, majd az Izlandi mostoha, örökké vizes körülményeket, de most úgy döntött, elég volt. A mágneses elven, vasport mozgató kijelző része ment tönkre, egy mind gyorsabban terjedő fehér csík teszi lehetetlenné az olvasást. Sajnálom nagyon, előre készültem, végre milyen jókat fokok itt olvasni, több száz könyvet töltöttem le rá indulás előtt.

Ma délelőtt, a kánikulai forróságban, a reggeli, majd a töltővel való szenvedés után betekertem a fővárosba. Kenyeret is vennem kellett, de mondjuk azt itt is kaptam volna, viszont tölteni akartam ki lottót, ha már otthon sosem nyerek, hátha itt megszáll az ihlet! Csavarogtam odabent megint egy nagyot, rengeteg nézelődni való van még. Elcsábultam, vettem egy sárgadinnyét, hazafelé pedig szedtem fügekaktuszt. Elég sok van, előre tervezetten hoztam magammal egy jó vastag, még Izlandon vásárolt bőrkesztyűt, amit ott a hideg ellen, itt pedig a tüskékkel szemben vetettem be.

Hazafelé kipróbáltam egy másik utat a repülőtér felé, a vége az lett, hogy úgy elkeveredtem a dombok között, hogy a céltól vagy 6-7 km-re lyukadtam ki a partra, tettem vagy 10 km-es kerülőt. De nem bántam, mert végülis arra is úgyis szét akartam nézni. Visszaérkezés után olyan meleg volt, hogy rögtön mentem a partra, és a hatalmas hullámok közt egy csodálatosat fürödtem. Visszatérve néztem a zuhanyozómat, az is 38-39 fokon állt, majdnem meleg volt lefürödni, de az is jól esett.

A fügekaktusz pucolása közben aztán hirtelen befeketedett az ég, és egymás után jönnek azóta fél órás szünetekben a nagy nyári záporok. Most este 7, úgy tűnik az akku állapotából, hogy egy filmet könnyedén meg tudok nézni, aztán alvás. Ma egy hete vertem tábort.

Október 27. hétfő.

Megint eltelt két nap. Rögtön szombaton éjjel volt egy hatalmas élményem. Valamikor éjjel kimentem a sátorból, és az utóbbi napok vonuló felhői éppen szünetet tartottak, kristálytiszta volt az ég. A csillagok olyan hihetetlen tömege látszott az égen, és olyan gyémántcsillogással, amilyen csak olyan helyen látszik, ahol nem, vagy szinte alig zavar be a környezet, a cvilizáció fénye. Félálomban, de teljesen lenyűgözve, szinte tátott szájjal néztem az eget, a tisztán kivehető Tejút-rendszert, az otthonról ismerős csillagképeket, mikor egy hullócsillag húzott át az égen, hatalmas, izzó csóvát húzva maga után, majd fel sem ocsúdtam, és jött a másik. Emlékszem, talán augusztus végére harangozták be otthon a Perszeidák érkezését, és ígértek félpercenkénti észlelést. Azokon az éjszakákon dolgoztam, és emlékszem, hogy többször is, percekig kicsavart nyakkal lestem az eget, de egyet sem sikerült látnom. Most fél perc alatt két gyönyörű példányt. Az első után el is feledtem, de a második után már kívántam valamit….

A vasárnap, az elég borongósra, szelesre sikeredett, igaz, 20 fok körül volt, kellemes hőmérséklet, de mikor nem süt a nap, és a parton bizony kemény szél fúj, az azért nem az igazi. Reggeli után így elhatároztam, hogy rendcsinálás következeik. Aki ismer, az tudja, hogy a rendszerető ember szobrát nem rólam fogják megmintázni. És megdöbbenve veszem észre magamon, hogy itt rendet tartok a „ház” körül. Igaz, kénytelen is vagyok, mert részint kint azért nem tanácsos széthagyni a dolgaimat, másrészt a sátorban ha nagyon elszalad a rend, akkor végül én nem férek be, ráadásul nem találok semmit. Szép lassan kialakult a dolgok helye, a rendszere, tehát bármit használok, azonnal rekom vissza a helyére. Ebéd, vagy bármi főzés után azonnal elmosogatok, és pakolom össze, teszem rendbe az étkezőkészletet, még ha tudom, hogy pár óra múlva újból veszem elő, hisz nincs mosogató, ahol lehet esetleg több napig gyűjteni. Igaz, minden evőeszközből csak egy van.

Tehát délelőtt nagytakarítás, mindent kipakoltam a sátorból, fel is szedtem a sátrat, kitöröltem, kiszellőztettem, alatta a nejlont megigazítottam. Mikor kész lettem, egy kis séta még belefért, majd kezdtem az ebédnek. Tényleg egy percet nem unatkozok!! Ebéd után egy kis szieszta, majd olvastam. Valahogy sikerült áthidalnom az e-book olvasó kiesésének tragikus hiányát is. A memóriából az összes könyvet átmentettem a laptopra, (szinte mind Amazon szabványú AZW3 formátum) így mindet konvertálni kell, hogy a TAB felismerje, (DOC vagy PDF) aztán átrakni a TAB-ra, és „máris” lehet olvasni. Annyi a hátránya, a nagy hátránya, hogy amíg az Amazon Kindle egy töltéssel kb. egy hónapig olvasható volt, addig hála a TAB szinte 0-ra amortizálódott (hisz csak vésztartaléknak hoztam el) akkumulátorának, csak úgy olvasható, ha töltőn van. Két teljesen különböző tulajdonságú rendszer, az Amazont csak fénybemn lehet olvasni, önmagában nem világít, este a sátorban lámpa kell hozzá. A TAB szabadban nem olvasható az erős ellenfény miatt, viszont este, sátorban kiváló.

Délután 4-5 körül, (igazából csak a nap állásból saccolom az időt, nincs jelentősége) görög népzenét hozott a szél egész közelről élőzenének tűnt, így kibújtam a sátorból hogy felfedezzem az eredetét. És a Gorgonában, az egyetlen nyitva tartó nagy étteremben egy „bazi nagy görög lagzi” kezdő pillanatai zajlottak! Rengeteg kocsi, akis településnek az összes szabad négyzetméterét elfoglalták, és az étterem is szinte tele volt. A terem feldíszítve, (délelőtt még jele sem volt), a vendégszékekre hófehér huzat húzva, virágok, hangoló élő zenekar. A vendégek az első akkordokra már a parketten voltak, és táncolni kezdtek. Az utcára néző nagy üvegfalon én is, és még két idősebb, feltehetően holland pár lestük az eseményeket. Észrevettek, és integettek, hogy ne kintről nézzük, hanem menjünk be. A két pár azonnal szót fogadott, én fekete Adidas tréningben, szandálban, nem igazán akartam bemenni. Két lány ült az ablak mellett, akik többször is intettek, hogy menjek be, végig mutattam magamon, majd az egyik gyorsan kiszaladt, és bevezetett.

Az igazsághoz tartozik, és ez így is volt jó, így nem éreztem kellemetlenül magamat, hogy természetesen nem a vendégek közé ültettek, hanem a pincérnő várt, és egy, a pár szabadon díszítetlenül hagyott, a sima betérő vendégeknek meghagyott asztalhoz vezetett. A másik asztalnál már ott ült a két holland pár. Kihozott egy pohár vörösbort, egy tányérkában olajbogyót és chips-et, majd többet nem foglakozott velünk, hagyta, hogy nézelődjünk.

Egy-két megfigyelés életem első görög lagzijáról. A zenekart egy buzuki, egy hegedű, és egy gitár alkotta. A szigeteken népszerű körtáncokhoz, a syrtos-hoz és a kalamatianos-hoz húzták a talpalávalót. Egy énekesük volt, de megfigyeltem, hogy a vendégek közül, aki elég bátorságot érzett magában, (sokan voltak, de csak férfiak) az kiment, és a zenére elénekelte a saját improvizációját. Mint a karaoke-bárokban. A zene hosszú távon meglehetősen érdekes, (nekem kimondottan unalmas, és altató) volt. Egy-egy szám, minimum félórát tartott, egy lassú vontatott, monoton dallamot ismételve, és olyan benyomásom volt, hogy egy-egy balladát énekelnek, mondanak el alá, egy számon belül több énekessel is. A táncban páros tánc, tehát hogy egy férfi és egy nő táncoljon, egyáltalán nem volt. Csak, és kizárólag körtánc. Azon belül persze hihetetlen bonyolult, a férfiak által a körön belül szólóban is bemutatott lépéskombinációkkal, bravúrokkal, ami a legjobbaknál tapsot kapott. A nők, csak körbe-körbe. Kb. két órát ültem bent, de addig, szünet nélkül ez ment.

A vendégek közt egyetlen egy nyakkendős, öltönyös férfit nem láttam, legtöbben kigombolt fehér ingben, de akadt rózsaszín, sárga, és más furcsa színben is. A hölgyek már többet adtak magukra, főleg a fiatalabb korosztály. Azt is megfigyeltem, hogy a férjes asszonyok, főleg ha már gyerek is volt, meglehetősen konszolidáltan öltöztek, ami jelentkezett a színbe, (csak fekete) és a ruha hosszában is. Nagyon sok gyerek volt. És nagyon szimpatikus volt, hogy velük külön foglakozott egy kis szegletben, apró teremben egy megrendelt bohóc, és egy Plútó kutyának öltözött bűvész, egész este gyakorlatilag lekötötte őket.

Mindenütt asztalokon kitéve emeletes süteménytartók, és ezek tömve meglehetősen bizarr színű, neon-sárga, és neon-zöld habcsókszerű süteménnyel. Szabadszedés, aki arra ment, vehetett. A gyerekeknek mindenfelé lufik, és nyalókák. Amíg én ott voltam, az altatós körtáncon, és az asztaloknál zajló beszélgetésen kívül más érdemleges nem zajlott. Illetve, közben megtörtént a vacsora, nem túl sok fogással. A magammal hozott szótár tartalmaz egy friss ismertetőt a szigetek lakóiról, mintegy használati útmutatót a turistáknak. Ebben szerepel az, hogy a családi és vallási eseményeken nem veszik kifejezetten jó néven idegenek, főleg turisták jelenlétét. Ezért is csodálkoztam el az invitáláson, és vettem jónéven, megtiszteltetésnek azt. De az elkülönülés azért egyértelmű volt, és bár tényleg bepillantást engedtek egy nagyon fontos, meghitt családi eseményükbe, nem akartam ezzel visszaélni. Nem néztem a tányérjukba, a poharukba, nem mentem közel. Valószínű az ódzkodásuk a rossz tapasztalatokból is ered, aminek jó példája volt a két holland pár, akik közéjük mentek, közelről mindent fényképeztek, szóval….  Nem biztos, hogy én is örülnék egy hasonló szituációban a helyükben.

Aztán mikor úgy tűnt, hogy ennyi elég is volt, a pulthoz mentem fizetni, de természetesen nem fogadtak el semmit, a vendégük voltam. Eljöttem, és az altató dalokat hallgattam a víz közvetítése által meglehetősen jó hangerővel, elalvásig, majd’  éjfélig. Valamikor hajnalban ébredtem fel újra, és akkor viszont már nem „altatás” folyt, hanem igazi, pergős, mulatós, kiabálós „erezd el a hajamat”.Úgy látszik idő kellett hogy belelendüljenek! Mint ahogy kora reggel az étterem előtt láttam is a nyomait.

Reggel már csöndre ébredtem, és napkeltére, mint minden nap. Hihetetlenül jó érzés az éjszakákat átaludni, kicsit „öregesen”, „a tyúkokkal feküdni”, (sötétedéskor legtöbbször a sátorba húzódok, és olvasok, filmet nézek, beszélgetek)és reggel a nappal együtt felkelni. Ebben nem követnek a görögök, mert pláne most az óraállítás után, 8-9.ig semmi, senki nem mozdul. Nyugis nap volt, a szokásos, hol beborult, hol tűzött a nap. Amikor nem felhős, nagyon éget a nap, jellemző, hogy hámlik a karom, amit pedig nem szokott. És persze fekete.

Nagy séták, délután egy nagy biciklizés megint egy új irányba, és elment a nap. A délutánba még belefért egy jó másfél órás zavartalan napozás is, bevallom, belealvással. Ami zavaró, és felébresztett, az a rengeteg légy. A széljárta helyeken, parton nem szeretnek, nincsenek is, de az én kis szélvédett zugomban ők is oltalmat lelnek. A borús idő persze nem kedvez a napelemeimnek sem, reggelre sikerült az akkukat 8 volt alá merítenem, a sok 5 volttal működő dolog ment, le is szívta rendesen, azonban a laptop 12 voltos adapterének ez kevés volt. Így, most este fél kilenc, két órája kint ülök a mólón, ahol a  halászhajóknak van kitéve vízálló konnektor, benne jótékony 220 volt, és mivel a halászhajók most kint vannak a tengeren, (valószínű) én töltöm a laptopomat rajta. És a bő két óra alatt el is érte a 100%-ot, ma is egy filmet jelent.

Október 29. szerda

 

Tegnap egy nagyon szép napom volt! Reggel ragyogó napsütésre ébredtem, reggeli után rögtön adta magát egy kirándulás. A fővárossal szemben, de innen is csak kb. 3-4 km-re vöröslik egy 300 méter körüli kis csúcs, az oldalába felkúszó fehér épületekkel. Innen a szálláshelyemről már többször nézegettem, a messziből látszott az oldalában, úgy félmagasságban egy szép kis kék-fehér templom, magyarul már többször gondoltam egy kirándulásra ide. Hát tegnap jött el az alkalom.

A dombocskára felkapaszkodó szerpentin mellett egy végtelenül elegáns rész bontakozott ki, ez a környék, illetve a Főváros villanegyede. 2-3 szigorúan öt csillagos szálloda is volt, természetesen idényen kívűl zárva. A szállodák minden luxust sejtettek, bár magas fallal voltak körülvéve, elzárva a kíváncsiskodó szemek elől. Érdekes építészeti megoldással, hófehér kockák ötletszerűnek tűnő egymásra dobálásával alakultak ki az egyes blokkok. Köztük minden, a járdák, a lépcsők hófehér márványból, az ugyancsak márvány medence kék üveggel körülvéve, és mindenütt csodálatos növények, nyíló virágerdő. Csak úgy kíváncsiságból megnézném mennyi itt egy lakrész.

Nem az én világom, de szép volt, épp úgy, mint a domboldalban kapaszkodó luxusvillák. A kis kék-fehér templomom már ott magasodott fölöttem, csak az út volt kétséges, hogy miként jutok én oda fel. Kinéztem egy utat, ami házak mellett meredeken kapaszkodott fel, de abba az irányba véltem továbbvinni. Igaz, egy kapu is volt, ami szélesen tárva, így hát próba szerencse alapon elindultam felfelé a kapaszkodón. Nem is túl messze jutottam, mikor két kutya rontott rám, körbeugattak, de keményen, és erre szaladt ki egy fiatal nő az ott levő házból, csitítva a kutyákat. Persze szabadkoztam, hogy én csak a templomhoz indultam, de közölte, hogy nem pont jó helyt járok, mert ez az Ő házuk udvara, és mint olyan, magánterület. Hmmm! Vettem.

Lejjebb próbálkoztam, ott már egy közutabbnak látszó meredély vezetett fel, igaz, már elég messze a célomtól. Kapaszkodott, én is, és a végén megint egy kerítés, megint egy kapu, és megint egy luxusvilla. De az út egyik ága vezetett a villához, a másik pedig a templomhoz. Próba szerencse, elindulta, és fel is jutottam. A táblából, ami az oldalán volt, egyedül a 2005-ös évszámot tudtam kibogarászni, a többi kínai volt. (Illetve görög) Volt/van egy olyan sejtésem, hogy ezek a villákhoz tartozó magántemplomok. Ugyanis fentről, ahonnan beláttam a kutyakalandom helyszínének egész telkét és udvarát, ott is állt, a kerítésen belül egy kisebb ilyen.

Fényképezkedés után elindultam vissza, a kapu mellett vezetett fel egy csapás a csúcs irányába. Azzal a gondolattal, hogy megnézem, hová vezet, és meddig lehet eljutni, nekivágtam. Ekkor kanyarodott be nagy motorzúgással egy elegáns kocsi a kapun, a kapu automatikusan bezárult, megjöttek a gazdáék! Tehát elindultam a mind keskenyebb, mind meredekebb kaptatón. Szandálban voltam, nem hegymászásra készültem, és néha már a csapást is alig lehetett kivenni. Mindig na, csak még egy kicsit, csak addig, és félóra múlva a csúcson voltam, kemény légszomjjal.

Most, hogy megint a kikötőben írom ezeket a sorokat, és arra nézek, bizony elég magasan villog az a repülőknek szóló vörös fény, ami mellett tegnap álltam. Csodálatos panoráma bontakozott ki a tiszta időben, közvetlen alattam a főváros megint egy új perspektívából, és ha körbe néztem, az azúrkék vízben elszórva ott voltak a Kikládok kisebb nagyobb szigetei, a távoliak sejtelmesen már a párába burkolózva, a közeliek tisztán kivehetően. Megint egy felejthetetlen látvánnyal gazdagodtam. Lefelé sem volt könnyebb, csúszott nagyon a poros, murvás meredély, észnél kellett lenni. De leértem.

Innen betekertem a városba, a kedvenc hipermarketemben mosószert akartam venni, meg talán kenyeret mára. Teljes megdöbbenésemre zárva volt. Kicsit feljebb ettem első napomon a finom gyroszt, gondoltam ebédre megint eszek egyet, zárva. Elindultam visszafelé, akkor már tudatosan figyelve a máskor nyitva levő üzleteket, minden zárva. Csak itthon, a neten kaptam meg a választ, nemzeti ünnepük volt, Görögország ezen a napon lépett be a 2. világháborúba.

A Gorgona előtt megint rengeteg kocsi, tömve az étterem, sőt, még a szomszéd, eddig zárva levő is kinyitott. Ünnepeltek a görögök. És megfogadtam, hogy otthonról eljőve a politika még csak eszembe sem jut, de óhatatlanul az jutott az eszembe, hogy otthon vajon hányan, és vajon miért nem engedhetik, engedhetjük meg magunknak, hogy egy-egy ünnepen az egész család felkerekedjen, és egy étteremben, társaságban, jó hangulatban ünnepeljen. Legtöbben akkor is csak gondterhelt farhátleves-főzéssel ünnepelnek….

Na, de megígértem, tehát nem! Délutánra, amikorra már mindenki kellően kiünnepelte magát az addigi csodálatos idő is menetrend szerint elromlott, meleg maradt, de beborult az ég. Én egy kései ebédet főztem, olvastam egy keveset, sétáltam egy nagyot a kicsit szemerkélő esőben, majd besötétedett, irány a sátor. Egy kis net, beszélgetés otthonnal, olvasás, majd korai elalvás. A feltehetően a fővárosban zajló tűzijáték durranásaira aludtam el.

Ma reggel első utam a boltba vezetett, most már nyitva volt, friss, meleg kenyeret vittem a reggelihez. Aztán újra bicikli, újra a város, mosni szerettem volna. A szupermarketbe mentem egyenesen, és elkapott a hév, sorra találtam olcsónak vélt és megkívánt dolgokat, úgyhogy mikor eljöttem, bizony több mint 15 €u-t hagytam ott. Vettem zöldségeket, banánt, virslit, mustárt, fűszereket, mosószereket, rizst, sőt, még egy szelet disznócombot is megkívántam. Még kimentem a parti sétányra, nézelődtem, üldögéltem egy kicsit, megint ragyogó napsütéses kánikula volt, 28 fokkal.

Aztán mikor megéheztem, elindultam vissza. Ebédre megsütöttem a húst, rizzsel, és olajbogyóval. Jó fűszeres lett, nagyon jól esett, volt utána gyümölcs, banán, fügekaktusz, úgyhogy a mai vacsora ki is maradt. Degeszre laktam: Délutánra menetrend szerint beborult, szerencsére szél nincs, egy kis szitálás volt, de ez a mosásban, és a kidőlt szárítóm felújításában nem zavart. Korán be is sötétedett, megint egy nagy séta már a lemenő nap felhőkön keresztüli tűzijátékában, egy kis olvasás, és még eljöttem vízért is. A közelben van egy csap, onnan hordom, egy menetben 40 litert viszek. Most már azt is iszom, nem okoz bajt, úgy látszik vagy iható, vagy tolerálja a szervezetem. Sokat lehet vele spórolni. Most még ezt a megírt naplót felteszem, egy kis beszélgetés, az már a sátorból, aztán alvás. Sajnos a félnapos borulások miatt a napelemem, és az akkumulátorok még mindig nem tértek észhez. Délelőtt. míg odavoltam fel tudta tölteni teljesen a laptopot, de este már nem volt elég szufla benne. Igaz, a fényképekkel, naplóval. egyebekkel napi 5-6 órát használom.

 

 Október 31.-e, péntek

 Ma három hete indultam el otthonról. Villám gyorsan eltelt, de már rengeteget adott ez a három hét.

(Közjáték: kikötőben ülök megint, két fiatal srác horgászik, és egész itt partközelben, sötétben, apró műhallal most emelt ki az egyik egy jó 40 centis tintahalat. Én segítettem szatyorba rakni, annyira hajlott a bot.) Szóval három hét!

Tegnap, csütörtökön olyan laza napom volt, a környékben bóklásztam egy keveset,volt benne bicikli, és volt séta. Délelőtt sikerült elcsípnem a kis templom dombján lakó hölgyet, aki minden reggel viszi a városba a két kislányát, amúgy szinte soha nem mutatkozik. A dombon laknak, egy kicsi fehér-kék házikóban, (milyenben is laknának?) a férjével, és a két kis lánnyal, nem több mint 30 négyzetméteren. Mellettük van egy hasonló házikó, még kisebb, szerintem csak egy szoba, napelemmel, vízmelegítővel, és örökké zárt spalettákkal, éjjel-nappal égő kültéri világítással. Én persze elfantáziáltam azon, hogy milyen jó is lenne ott lakni, valószínűnek tartottam, hogy az Övék, mivel soha más mozgás nem volt.

Na, lényeg az, hogy mikor indult a lányokkal, sikerült egy pár szóra elkapni. Az első megszólításomra persze rögtön az volt a válasz, hogy beszéljem meg a férjével, csak Ő tudja, de aztán mikor meggyőztem, hogy csak azt szeretném tudni, hogy az Övék-e a lakrész, és esetleg kiadnák-e. Na, arra már kicsit felszabadult, és elmondta, hogy sajnos nem az Övék, egy idősebb halász lakja, aki szinte sosincs otthon, és biztos hogy nem adná ki. Hát, pedig amilyen kis aranyos, és amilyen helyen fekszik, havi 100 €u-t megkockáztattam volna a havi bérletéért!

Gyönyörű idő volt, ritkás bárányfelhők, nem túl erős szél, égető nap, irány a part. Kinéztem egy csendes, napsütéses helyet, vittem a hálózsákomat, és azon egy hatalmasat napoztam. Annyira sütött a nap, hogy mikor felmentem, letusoltam, (fürödtem is a tengerben, sós voltam) és akkor láttam, hogy hámlik a karom. Gyorsan lekentem olívaolajjal, az jót tett neki.

Persze, ahogy már kezdem megszokni, mire megfőztem, és megebédeltem, elborult, feltámadt a szél, onnan már csak a séta, a lustálkodás, az olvasás következett. Szerencsére a délelőtti nap megint felnyomta az akkumulátorokat, este tudtam olvasni, filmet nézni.

Ma reggel megint a szokásos, napfelkeltekor ébredtem, háromnegyed hétkor, (otthoni ¾ 6) és kezdődtek a reggeli teendők. Ma amúgy elég érdekes, és kicsit talán szórakozott, de szép napom volt. Mondhatnám úgy, hogy néha jól szórakoztam magamon. Reggeli után betekertem a városba, kicsit nézelődni, kicsit szocializálódni, meg egy kis hajójegyet venni. Holnap-holnapután Szantorini vendége szeretnék lenni. Sikerült is kiválasztanom egy megfelelő párost, az ott töltött másfél nap érzésem szerint elég lesz. Csak szóló biciklivel megyek, az oldalcsomagtartóban a legszükségesebbekkel, sátor, hálózsák, matrac, egy kis meleg ruha. Nincs kedvem, de főleg értelme nincs az utánfutót cipelni.

Aztán csak úgy céltalanul csavarogtam, és a várdomb egy eldugott kis zugában rábukkantam egy ígéretes iránymutató nyílra: Old Market! Elképesztően hangulatos, szűk, zegzugos sikátorok, fehér házikókkal, fehér márvány mozaik járdákkal, minden egyéb kék, és minden virágos! Csodaszép volt. Szememben emelte az értékét, hogy a csatangolásom alatt jó, ha 3 emberrel találkoztam, így tényleg zavartalanul tudtam élvezni a látnivalókat, tudtam fényképezni.

Kimentem a kikötőbe is, ahová épp akkor futott be a Sea-Jet katamarán-törzsű rakétája. Vízsugárhajtóművével, és jó pár ezer lóerős motorjával tényleg száguld a habokon, a menetrendjét nézve töredékre csökkentve a normál, nagy hajók menetidejét. De persze csak személyszállító, még biciklit sem vesznek fel.

Csináltam egy (szerintem) jó üzletet is. Hosszúnadrágban csak tréninget hoztam magammal, és már előbb is gondoltam rá, hogy nem ártana egy kicsit kevésbé sportosabb, de otthon, egyszerűen, nem fért több a csomagba. Most, az idény végén, hatalmas leárazások vannak, és az egyik helyen kiszúrtam egy Adidas, keki színű, (a kedvencem) bélelt vászonnadrágot. Az eredeti ár 69 €u volt, aztán áthúzogatva, 39, 25, és most 10 €u volt. Felpróbáltam, kényelmes, megvettem. Holnap már abban feszítek Szantorinin.

Aztán erős hátszéllel hazaszáguldottam, útközben először fedeztem fel gazdátlan, kerítéseken kívüli gránátalmát! Nagyon szeretem, de itt is meglepően drága. Bár, Törökországban,a  szupermarketekben is az volt, ugyanakkor nem egy helyt láttam, hogy a hatalmas termőhelyeken részint ott rohadt a földön a gyümölcs, részint a kecskékkel, birkákkal etették fel. Ez a kereskedelem, a kereslet-kínálat egyik érdekessége. Szóval, megvolt az előétel!

Ma szaporodott a világ megmagyarázhatatlan történéseinek a száma is. Ebédfőzéshez erőt vettem magamon, és elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, megtalálom az indulás előtt Szegeden vásárolt 100 Ft-os fakanalamat, amit biztos, hogy elcsomagoltam, de indulás óta nem találkoztam vele. Kipakoltam a kocsiból is mindent, minden táskát, szatyrot, még a gyönyörűen hajtogatott ruhákat is szétszedtem, de nincs! Egyszerűen eltűnt, felszívódott, vagy dimenziót váltott.

Aztán főzés közben még annyira foglalkoztatott a dolog, hogy egy nagyon szórakoztató dolgot tettem. A főzés ugye úgy zajlik, hogy a tüzet állandóan táplálni kell apróra tördelt gallyakkal, hisz a ventilátor szította nagy hőfokon gyorsan elégnek. Vastag ágat nem érdemes rárakni nehezebben ég. Ugyanakkor, a vékonyfalú edényben, hiába tapadásmentes, elég hamar lekapna a nagy hőmérséklettől minden, ha nem kavarná állandóan az ember. Ez két feladat, amit ha szórakozott az ember, könnyen összekavar. Így történt, hogy míg a fakanalam rejtélyes eltűnésén eszeltem, ballal lazán felemeltem a lábas fedőjét, és a jobbomban tartott, előzőleg eltörögetett gallyakat beledobtam a tejszínes csirkeszószba. Először is saját hülyeségemen történő nevetést kellett abbahagyni, aztán kezdhettem kihalászni a gallyakat. Visszafordíthatatlan károsodást egyik sem szenvedett, a gally égett, a szósz ízében sem történt észrevehető változás.

A délután lustálkodással telt, na meg egy életmentéssel. Mentem ki a kis templomhoz, aminek a csúcsára minden délután ki szoktam ülni egy kicsit. Nem messze a bejáratomtól van 3 nagy szemetes-konténer, amit a környék számtalan macskája előszeretettel látogat egy kis guberálásra. Ma délután ürítették őket. Ahogy mentem el mellettük, az egyik aljában csak úgy véletlenül belepillantva, egy kétségbeesetten felfelé néző, de már fáradtan, reménytelenül üldögélő tarka kis kölyökcicát vettem észre. Ott ült az alján, tiszta mocsok volt, és iszonyatosan büdös. Amúgy is, mivel a szomszéd éttermekből oda hordják a halbelsőségeket, igen penetráns szag szokott terjengeni ürítés után. Ebben a lében ült a kiscica. Mikor belehajoltam, szóltam hozzá, ijedten felrohant a falára, hogy kiugorjon, de feléig sem ért el, visszacsúszott. Az már látszott, hogy magától nem fog tudni kijönni, azt meg én tudtam, hogy azért én bemászni nem fogok.

Elmentem a környékre nézelődni, és találtam a parton egy nagy, üres szőtt takarmányos zsákot. Ezt odavittem, és belelógattam az oldalán, bízva, hogy a kis körmével ebben meg tud kapaszkodni, és ki bír jönni. De annyira meg volt már zavarodva, és rémülve, hogy nem azon a felén akart kijönni, ahol a zsák van, hanem mindig a tőlem távolabb eső csúszós sarokban. Ez így nem fog menni! Végül csak sikerül rádobnom a zsákot, amibe kicsit belegabalyodott, a körme beleakadhatott, és így felrántva, a zsákon keresztül elkaphattam a nyakát, és sikerült kivenni. A mai jótett is megvolt! Hát, így telnek az én unalmas hétköznapjaim!

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.